Démonmester

   Most elzárja a tus csapját. Loccsanások, csöpögés, aztán csend. Minden izmom megfeszül az izgalomtól. Ismerem Gret minden egyes mozdulatát. Mindig zuhanyozás után húzza le a törülközőt a tartójáról, soha nem előtte. Nem hallom a lépteit, de elképzelem, ahogy megtesz három vagy négy lépést a törülközőtartóig. Felnyúl. Lehúzza. Ééééééésssss...
   Végszóra - eszelős sikoltozás. Először egyetlen rémült sikoly. Aztán sikolyok özöne, egyik a másik után, már-már egybeolvadva. Félretolom a tálkát, és nekikészülök egy oltári, világrengető röhögésnek.
   A szüleim a mosogató mellett állnak, a napi dolgokat beszélik meg. A sikoltozásra megmerevednek, majd egyszerre kezdenek rohanni a lépcső felé, amelyre jól látok innen, ahol ülök.
   Mielőtt a szülők a lépcsőhöz érnének, Gret sikítozva kiront a szobájából, és véres cafatokat kapkod le a karjáról, tépked ki a hajából. Tele van a teste vörös trutyival. Fél kézzel markolja a magára tekert törülközőt - még ilyen eszelősen kiborulva sem jönne le meztelenül!
   - Mi bajod? - kiáltja any. - Mi történt?
   - Vér! - sikoltja Gret. - Csupa vér vagyok! Levettem a törülközőt és...
   Elhallgat. Meglátta, hogy nevetek. Hétrét görnyedek a röhögéstől. Életemben nem láttam még iyen murisat.
   Anya megfordul, és rám néz. Apa is. Szótlanul.
   Gret kivesz egy ragadós, rózsaszín cafatot a hajából, és megnézi.
   - Mit tettél a törülközőmre? - kérdezi halkan.
   - Patkánybelet! - vonítom, s ököllel verem az asztalt; a könnyeim potyognak a röhögéstől. - Patkányokat... találtam a szeméttelepen... feldaraboltam... és... - Úgy röhögök, hogy szinte már hányingerem van tőle.