Démonmester

   Továbblapoz visszafelé, majdnem a könyv legelejére. Megáll egy vázlatosan odavetett rajznál, amely egy ruhátlan, nagyon szőrős férfit ábrázol, négykézláb állva, mint valami kutya. Vagy farkas. Borotvaéles fogak. Karmok. Hosszúkás fej. Sárga, kegyetlen szempár. 
   - Ez nem ember - motyogom kiszáradt szájjal.
   - Szerintem az, vagy az volt - ellenkezik Bill-E. - Biztosat persze nem tudhatok, de összehasonlítottam az Abraham Garadexet - az öreg Bartholomew egyik fiát - ábrázoló rajzzal, és esküdni mernék rá, hogy a kettő egy és ugyanaz. 
   Remegő kézzel nyúlok oda, és becsukom a könyvet.
   - Mondd el! - szólok rekedten. - Mondd el azt, amiért idehoztál!
   - Nem azért mondom el, hogy megrémítselek - kezdi Bill-E. - Senki másnak nem mondanám el. De te is őszinte voltál hozzám, és beszéltél a démonokról, ezért úgy gondolom...
   - Mondd már! - förmedek rá.
   -Oké. - Bill-E nagy lélegzetet vesz. - Azt hiszem, ezek az emberek, itt, ebben a könyvben, alakváltoztatók voltak. Azt hiszem, a lycantropia évszázadok, talán évezredek óta öröklődik a családunkban. Azt hiszem, a nagybátyád - az apám - is alakváltoztató. Azt hiszem, Dervish farkasember.